Budapest - Kis híján meghiúsult az Álomépítők harmadik adása. Bár a csapat éjjel nappal, szinte alvás nélkül dolgozott, mégsem sikerült időben elkészülni a Kovács család számára varázsolt új otthonnal.
Kate, az angol származású lakberendező végül annyira kimerült, hogy zokogva omlott össze a kamerák előtt. Ezúttal valóban embert próbáló feladatnak nézett elébe az Álomépítők csapata: egy 60 négyzetméteres lakást növeltek meg 92 négyzetméteresre galériákkal, ahol az ötgyerekes família minden tagjának akad saját zuga.
- 12 évvel ezelőtt a férjem itt kapott munkát, ezért felköltöztünk Hajdúnánásról - kezdte a történetét Kovácsné Porkoláb Andrea(34) - Bár az önkormányzati szobácska az alagsorban volt és mindenhol vastagon borította a penész, mi bíztunk abban, hogy csak a kezdet nehéz, lesz majd jobb is.
A család azonban ott ragadt az apró egészségtelen lyukban, ahol időnként a kiöntő szennyvíz miatt gumicsizmában jártak a lakásban. Az öt gyerek a nehézségek ellenére csodálatosan ápoltan és vidáman járt iskolába és óvodába, így a környezetük semmit sem tudott arról, milyen szörnyű helyen hajtják álomra fejüket a lurkók nap mint nap.
Az Álomépítők azonnal a szívükbe zárták a kedves családot, akik nem adták fel a reményt a kegyetlen körülmények ellenére sem.
- Akiknek ilyen csodás öt gyereke van, az a világ legszerencsésebb emberei. Csak rossz helyen laknak - jelentette ki Kate, aki maga is gyakorló édesanya.
A csapat nekifogott és csodát tett, bár iszonyatos versenyfutásban voltak az idővel. Az önkormányzattól szerzett, valamivel nagyobb, de legalább egészséges lakásba galériákat készítettek, új bútorokat hoztak. Bár szinte egyáltalán nem aludtak, nem sikerül időre elkészülni és az utolsó pillanatokig kétséges volt, hogy megvalósulnak-e az álmok. Végül az elcsigázott társaság mégis sikeresen vette újabb az akadályt.
A hír forrása: www.blikk.hu